006. GYŐRBŐL GYŐRZÁMOLYRA SÁRÁSPUSZTÁN ÁT

A Kisalföldi piros túránk Győrből kivezető szakaszával folytattuk utunkat. Vagyis visszamentünk a 6-os busszal a Zemplén út-Hédervári út kereszteződéshez, hogy azután elinduljunk a kijelölt turistaúton Sáráspuszta felé. A biztonság kedvéért INNEN kimásoltam képernyőfotókkal az útvonalak egyes szakaszait, mert azért volt benne egy kis kacskaringó. Először is a Zemplén utca folytatása jön, miután átkelünk a 14-es úton. Ez a Körtöltés utca. Onnan tovább megyünk a a csatorna felé, és ennek a vonalában haladunk úgy, hogy majd lesz egy kis híd, amin át is kelünk. Addig megyünk tovább, mígnem elérjük a Bíbor utcát. Innen megint jön egy kis kacskaringózás: Bíborról következik a Tündérfályol utca, majd Árnika utca és a Kövirózsa utca. Azután jön az Irisz utca, ahonnan átmegyünk a Csipkerózsika utcába. A végén kijutunk a Szitásdomb utcába is, ami már majdnem Vámosszabadni, de még nem. Innen a 14-es út irányába fordulunk, ahol majd át is kelünk és az Erdő illetve ennek folytatásaként az Újfalusi utcán haladunk tovább. Akinek nincs meg így, mutatom térképen.

Hogy a piros út, mint fő útvonal errefelé, miért nem a Mosoni-Duna partján kanyarog azt nem tudjuk, de kétségtelen érdekes volt látni a városnak azon részét, ahol még korábban egyikünk sem járt. Illetve én gyerekkoromban néhányszor a Zemplén utcában, mert itt lakott az egyik cimborám Ákos, akivel az első diákmunkáinkat együtt végeztük. A keréknyomok a házuk előtt nincsenek már meg, pedig padtársam Bubu rendszerint kézifékkel farolt be a házuk elé a legendák szerint. Ő is itt lakott a közelben.

Aki nem győriként akarja ezt az útvonalat bejárni, az jó ha tudja, hogy a 6-os megáll itt a Városháza mellett is, de óránként jó ha egy jön belőle. Mi elcsíptük, így negyed órával később már útjára is engedtük tovább. Rögtön az út elején Évi nyomokban piros festéket fedezett fel, alighanem a múlt évezredben itt már gondoltak arra, hátha eljön erre valaki. A lelőhely itt van nem messze ettől a fehér elefánttól. Ekkor még nem sejtettük, hogy ugyanolyan ritka lesz a turistajelzés errefelé, mint a fehér elefánt. A legtöbb turistaösvényen itthon szinte minden elágazásnál van egy jel, itt viszont már annak is örültünk, hogy pár sarokkal odébb bent a sűrűben egy még jobb állapotú jel bukkant fel.

No tehát, ahogy a térkép is mutatta, elindultunk a csatorna mentén, ahol láthattuk azt is, azért volt pénz ahogy mondják mifelénk időnként lóvéra is. De állnak még üres telkek, így aki megteheti, akár építkezhet is a szomszédos utcák valamelyikébe. A kitaposott földutak viszont nem egyeztek azzal, amit a térkép mutatott, így csak a megérzéseinkre hagyatkozhattunk, amikor elindultunk tovább Sáráspuszta felé.

Hétvégi kiskertek övezték balról az utunkat, a táj állatvilágára jellemző, hogy én egy csigát láttam éppen kanyarodni, míg Évi egy macskára lett figyelmes. Amúgy a környék békés, időnként egy-egy kutya jelezte, hogy továbbra is szolgálatban van.

És ahogy a terveink között is szerepelt: elértük a Bíbor utcát. Bár nekem voltak hamarabb tájfutó barátaim, Évi tudja jobban az észak-kelet-dél-nyugat irányokat, így rá hagyatkoztam, amikor a kis utcákon elkezdtünk cikázni.

Örültem volna, ha látok egy turistajelet, de a Tündérfátyol utcában lévő bambuszerdőben se leltem egyet sem. A környék egyetlen betolakodóját viszont láttuk, ahogy fülön csípik. A jobb oldali képen a jelenet, ahogy ott a macska, aki elkapta az egeret.

Azt viszont már itt is megfigyelhettük, hogy bizony érik a cseresznye. Május közepe van, régebben a korainak sem volt még itt az ideje. A környék egyébként azért is biztonságos, mert egyrészt a szomszédok is figyelik egymást a kiírás szerint, másrészt ha egy lepedőre három kanna vizet teszel, biztos nem fújja el a szél.

Egy játszótérnél értünk ki a Szitásdomb utcába, ahová kényelmesen eljöhettünk volna a 6-os busszal is, de ugye mi turisták vagyunk, így nekünk nem ez a módi. A lakóparkkal ellentétes irányba indulunk tovább, így nem megyünk be Vámoszsabadiba, hanem a 14-es út felé, a Galántai útnak vesszük az irányt. Itt emlékeztünk meg egy nagyszerű operatőr kollégámról, aki egy szép szilveszteri este az Árkádnál elfelejtett Kisbácsa felé fordulni, hanem csak jött és jött tovább. Mígnem egy érces hang megszólította: – Jó napot kívánok, kérném az útlevelét. – Kollégámra ez kijózanítóan hatott, de miután nem Szlovákiába, hanem a puha pihe ágyikójába akart menni, azonnal sarkon is fordult, és röpke 3-4 óra sétával haza is ért. Talán soha nem túrázott ennyit se előtte, se azóta.

Találtunk még egy turistajelet – ekkor még nem sejtettük, hogy mára az utolsót – azután a bringaúton elindultunk a térképen jelölt buszmegálló felé. Én még itt hittem, hogy jól fel tudom mérni az arányokat. Három óra múlva ki fog derülni, hogy nem.

Az történt ugyanis, hogy egy 3 vagy 6 km-es túrát terveztem mára, beleszámolva azt is, hogy majd Győrzámolyon fel kell szállnunk a győri buszra és nem a megállóban van a célpont. No azt meg olyan 2-2.5 km-nek gondoltam. Mert ugye ami a térképen egy centinek látszik, az, ha belezoomolsz, már nem annyi ugye. Mindenesetre javaslatomra, hogy jól bírom, úgy döntöttünk, akkor elmegyünk Győrzámolyig. Hát hiszen nincs az olyan messze. Persze, mint a jó öreg Mekk Mester, itt még nem veszítettem el a túratervező cégéremet. Arra csak ezután került sor.

A buszmegállóhoz közeli kis ösvényen felmásztunk egy pici dombra, azután leérkeztünk a Révfalusi-csatornához. Na ebben volt már víz is. Javaslatomra vietnámi Rambo üzemmódba kapcsoltunk és átvágtunk a part és a házak közötti sávban a dzsindzsáson. Merthogy ha nem is itt megy az út, biztos mindjárt vége és belecsatlakozik.

Hát nem. Aki felgörgeti a beszámolót, a harmadik térképen tisztán látszik, hogy a patak vonala és a kék színnel ábrázolt turistaút bizony nem egymás mellett fut. Szerencsére, amikor már visszafordultunk az egyik ott lakó megszánt minket és átengedett a telkén.

No így kijutottunk az Újfalusi útra, ami eredetileg is szerepelt a programban. Aki erre szeretne jönni, az semmiképp se az első buszmegállónál próbálkozzon, hanem egy kicsit később, ahol már pár utcát kialakítottak.

Nem csak azért, de azért is megpihentünk itt, mert már bizsergett a lábam rendesen. A kardiológusok azt mondják, nem tökéletes a vérkeringésem, így ez benne van a pakliban. Azt vettem észre, kb. 2.5 km után előbb a jobb, majd a bal lábamon a két kisebbik ujjam kezd zsibbadni. De aztán leülök egy pár percre és már el is múlik. Szóval ahogyan azt már a dalban is megénekelték: most múlik pontosan. Már ha jól emlékszem mindenre.

Itt vagyunk tehát a Révlafuli csatornánál, ahol turistajel hiányában is tudjuk, hogy a következő célpont már az Örömkő-horgásztó lesz, ami eg yjó 2-3km-es távolságra van tőlünk. Szép napsütéses idő van, a vártnál jobb, így amikor a csatorna melletti földúton sétálunk tovább, még a a pulóverünket vagy a kabátunkat a derekunkra köthetjük. Egy darabig a csatorna házaktól mentes partján haladunk, majd elválnak útjaink és egy szekérúton egy szűk erdősávban megyünk tovább. Kósza pipacsok már megjelennek – errefelé voltak tulipán ültetvények, szokott lenni nyáron eperföld – de komplett pipacsmezőkről is már láttam fotót a Szigetközből. Sajnos errefelé is tudatni kell, hogy szemét lerakása tilos – bár a kamerát aligha helyeztek ki, hacsak nem a műholdakra gondolt a tulajonos, ami az égből pásztázza a környéket.

Elérkezünk a tó előtti felső kanyaraba. Most már igazán közel lehetünk, de egyenlőre semmi arra utaló jel nincsen, hogy mindjárt ott lennénk a célnál. Az úton az óránk egymás után pittyegte be, hogy megint eltelt egy-egy km, de a telefonomon inkább elindítottam a természetjáró alkalmazást, mert abban van térkép, és mutatja, hogy éppen merre haladok. No már ott is közel a tó, ami egy jó illatú bokor után pár percel később fel is bukkan előttünk.Ezen a jobb oldlali képen picit látszik, hogy a távolban egy piapcsmező díszeleg. Ha felülről rá tudnánk nézni a tájra, akkor láthatnánk mekkora területen terül el.

A neten a helyet úgy találtam meg, hogy Örömkő laposi-tó. Vámosszabadihoz tartozik.Még 2022-ben a horgásztó partján volt egy családi program, ahol az általam jól ismert és kedvelt Akkordeon harmonikai zenekar is fellépett. Meg a Bówly Roll, de őket nem ismerem. És a Langaléta Garabonciások is előadtak itt valamifél vásári komédiát. Miután elhagyjuk a tavat fel is fedezzük a szoszédban a lovardát.

Éles bal kanyart veszünk, hogy most már Győrújfalu templomtornya felé vegyük az irányt. És eljutunk a térképen jelölt második szekér leágazásig. Ez az a aknyar, ahonnan már már a piros úton nem megyük tovább. Piros jel híján én állok be az út közepére, hogy a fotóval tudjuk igazolni, hogy hol van az út vége. Itt ismerem meg az igazi búzakék színét – ami bármilyen meglepő is számomra, de nem minden szögből látszik a növényen.

Az árnyalatoknak az élet minden területén – pl. a lakberendezésben vagy az öltözködésben is szükség van, a színsémák segítenek abban, hogy a részletek kiegészítsék egymást és elkerülhesd a kaotikusságot, amit máskülönben a tucatnyi színnel hoznál létre. Van egy jó oldal, EZ segíthet ebben.

Elzést a kis kitőért, de éppen azon elmélkedtem a blog írása közben, hogy nem is tudom, vajon mikor jövünk legközelebb erre. Az ásványrárói a buszfordulóig semmifél értelmezhető letérő nincsen, így ez a szakasz több, mint 20 km-es lesz majd – azt a jelenlegi állapotomba még korainak gondolom én is. Ráadásul a huszast még meg kell toldani egy Győrzámolyig vezető úttal, hiszen bár láttunk errefelé közlekedő autókat és motorsokat is, a tömegközlekedés ide már nem jön be, úgyhogy a 8.1 km-es út után ki kell ballagnunk a 1401-es szigetközi útig.

Hasonló szekérúton megyünk tovább és átkelünk a Révfalusi-csatornán ismét. Ezután vesízettem el végleg a Mekk mester cégéremet, mert az általam kb. 2 km-esre saccolt út az majdnem 4 km- lett. Elhaladtunk amagányos bíborhere mellett és aztán szép lassan beértünk a falua. Persze ha sétál az ember és nem autóval megy jóval többet lát, így beérve Győrzámolyra nekünk is volt olyan látnivaló, amiről biztos, hogy mesélni fogunk otthon.Először is a kiskutyáról, aki „kerekesszékkel” közlekedett. Az egyik utcában benézve a kertbe láttuk ahogy szaporázza a lépteit. Láttunk egy másik kertet is amit egy mignon gondozott. A főút felé sétálva találtuk az első köztéri ivókutat, amit rögtön meg is dézsmáltunk, majd az Óvoda falán belepillantottunk a ballgók tablóiba. És láttunk még hatalmas fejű bazsarózsa bokrot, hogy mivel locsolják azt nem kérdeztük, de hogy hatalmas példány az tuti.

És ami a legszebb volt, – méltán a falu dísze – írt róla a Kisalföld is, nem is olyan régen, az ez a könyveskuckó, ahová bárki bármikor betérhet. Nálunk győrben Adyvárosban egy telefonfülkében alakítottak ki egy ilyen könyvkölcsönzőt, itt azonban még nagyobb a hely.

A napokban a győrzámolyi könyvklub lelkes tagjai átrendezték a település bárki által látogatható könyvesházát. A segítők a házikót először kitakarították, a könyveket átválogatták, rendszerezték, majd olvasóbaráttá téve berendezték a község olvasókuckóját. A polcok új formát kaptak, az olvasnivalók mostantól rendszerezve várják a könyvbarátokat, akik még könnyebben megtalálhatják a számukra legkedvesebb, legjobb olvasnivalókat. 

Így aztán 5 óra is elmúlt, mire elértünk az értkezési ponthoz. Miután jelenlegi állapotomban átlagosan 3 km/h-s sebességre vagyok képes, a kiszállási ponttól végül 62 percet sétáltunk, mire elértünk a Happy Pizzériához. Itt pillanatok alatt tökéletesre sütöttek két pizzakorongot is. Talán a képen is látszik, a tányért még meg is lehetett pörgetni.

Fél órával később pedig már kint voltunk itt a Bartók Béla biciklijéhez közeli buszmegállóban és robogtunk haza a szigetközi járattal. Rendes volt a pilóta, mert pont úgy tett le minket, hogy átszállhattunk a helyi járatra, így még a nagy eső előtt haza is értünk.

Győrzámoly, 2026. május 14.