008. KORONCÓRÓL MÉNFŐRE GYIRMÓTON ÁT

Évivel azt beszéltük, hogy piros pünkösd napján mindenképpen elmegyünk valahová. A legelső, ami eszembe jutott, hogy olyan régóta el szeretnék már jutni a csanaki Lufi fagyizóba, hogy mi lenne ha éppen ma. Az előző esténken úgyis többet ültem a gép előtt és megpróbáltam feldarabolni a Kisalföldi és a Soproni piros utat, mert egyben ez a távolság legyőzhetetlen számomra. Amúgy se vagyunk tulajdonképpen túrázók, mi csak sétálunk egyet. Azért nem érzem magunkat túrázóknak, mert a tempónk miattam egyáltalán nem hasonlít azokéhoz, akik a gyaloglást a természetben turistaként végzik. Sok helyen látom a felhívásoknál, hogy a tervezett időket úgy alakítják ki, hogy síkabb terepen 5-6, de a hegyekben felfelé is a 4 km/h-s sebesség az tulajdonképpen elvárás. Na most én a 3 km/h-t nem érem még el, miközben többször meg kell állnunk, mert ég a talpam és zsibbadnak a lábujjaim. Így aztán a mai túránkat egy kb. 8,2 km-es szakaszra bontottam úgy, hogy a kiindulási pont az fix, a végállomás meg majd meglátjuk mi lesz. A végén piros túrán kívül úgyis el kell sétálnunk még a Lufi fagyizóhoz, hogy a megérdemelt 2-3-4 gombóc fagylalt lecsússzon a torkunkon.

Ha valaki azt gondolja, hogy egy normál hétfő a pünkösd, hát nem. Még az a megszokott kisbolt sem volt nyitva, amelyik a legtöbb ünnepnap állandó üzemanyagforrás számunkra. A buszok is rettentő ritkán jártak, Koroncóra a mai nap mindössze 2 autóbusz indult el a vidékiből. Mi a délelőtti járatot néztük ki magunknak. Miután nem akartunk feleslegesen bebuszozni a belvárosba, a kórház mellett itt a Szív fánál szálltunk le, amihez közel van a kedvenc csavaros fagyizónk. De most hűtlenek leszünk hozzá – ahogyan azt a bevezetőben már említettem.

Itt a győri Földes Gábor utca és Kodály Zoltán utca sarkán áll egy szív alakú alkotás. Bár sok lakat nem fityeg rajta, valójában ez egy szerelemfa. A kifejezetten a párok számára kihelyezett, lakatolásra alkalmas köztéri installációra még nem sok lakatot helyeztek el, pedig éppen amiatt szeretné a szerelmet szimbolizálni. Ennek a konkrét adyvárosi fának az egyéni készítője anonim. Győrben a legismertebb helyszín az Aradi Vértanúk útján található lakatfal. Ha arra sétálsz, a buszmegálló közelében megtalálod azt a rácsos falat, amely felett a „Lakatoljátok össze szerelmeteket a szerelem falánál!” felirat olvasható. A hagyomány szerint miután párok a rácsokra rögzítik a gravírozott lakatokat, a kulcsokat a közeli Rába folyóba dobják.

Pontosan jött a buszunk, így már suhanunk is Koroncóra, ahol a menetrendben olvasottak szerint a 3. megállónál kell majd leszállnunk. Útközben egy nagy és egy óriási pipacsmező mellett haladunk el, de sajnos utóbbit a fák takarása miatt nem tudtam lefényképezni. Tényleg hatalmas, vagy egy percig jött mellette a busz, néha foszlányokban a lombok mögül előbukkant. Bekanyarodott az autóbusz terv szerint, mi pedig le is szálltunk a megfelelő helyen. Ezt onnan tudtuk, hogy a Koroncó felső felirat díszelgett az állomáson. Itt nem nagyképűsködték el a buszvárót, mint Győrújfalun, ahol Autóbusz – váróterem van kiírva a klasszikus buszváróhoz. Az artézi kút ott figyelt előtte, ahogyan azt reméltük, hogy így lesz – és még egy fontos információt találtunk: egy piros jelecskét, megspékelve azzal, hogy mutatja nekünk az indulási irányt is.

Az első, ami feltűnik nekünk, hogy Ásványráróval ellentétben itt ugatnak a kutyák. A Szigetközben is ott voltak a négylábúak a családi házaknál, de csak csendben figyelték a betolakodókat. Itt viszont hangot is adtak, hogy itt vannak.

Koroncó egy kis település Győrhöz közel. Én már jártam itt kétszer is. Egyszer egy focimeccset közvetíteni – ha jól emlékszem a megyei bajnokságban a győri Boca Juniors játszott itt, egyszer pedig a Yellow Pages-be diákmunkásként adatokat gyűjteni. Ákos barátommal az ő autójukkal jártuk a környéket, és egyszer megkért, hogy hozzam oda a kocsit, de ez nem sikerült. Na akkor tanultam meg, hogy az Opeloknál a rükvercet úgy kell adni, hogy a sebváltónál, mint a gomba gallérját, fel kell húzni.

Miután jól bekentük magunkat naptejjel, elindultunk a Szent István úton. Gyirmót felé vesszük az irányt, ahol az első célpont a Viktória Lovasklub. Ahogy haladunk az úton, láthatjuk, hogy szépen kijelölték azt az erre szakosodott természetjárók. Nemsokára elérünk a Koroncói lovasklub bejáratához, mellyel szemben Szent Antal szobrát pillantjuk meg. Ami jobban feltűnik számunkra az a bodzabokor, amiből egy egész ültetvény van, és ugyanúgy telepítették őket, mintha szőlőlugasok lennének. Előző nap a tájfutó versenyen Kiskunhalason láttunk ilyet, és meg is jegyeztük, hogy ilyet otthon még nem láttunk, aztán tessék, ma már igen.

Azért, mert pünkösdkor nincsenek nyitva a boltok természetesen nem estünk kétségbe. Rájöttünk, hogy ez remek alkalom arra, hogy a kórházban legutóbb felhalmozott és hazahozott elemózsiát el lehet pusztítani. Ebből a kakakós szeletből is maradt kettő, meg almából valamivel több. Én egyébként, aki amúgy roppant válogatós vagyok, egészen jól kibékültem a győri kórház menüjével. A dióstésztát és a mákosat nagyon vártam, a borsófőzelék virslivel pont, mint a menzán olyan finom volt. A leves pedig szinte minden nap egyforma volt, csak más méretre vágták bele a répát és más volt a tészta. A máltai koszttal azért nem lehet összehasonlítani, mert ott egy 6 fogásos menüt adtak minden nap, és nekünk kellett bejelölni egy étlapon, hogy milyen levest, fő fogást és desszertet szeretnénk.

Egy traktorok számára könnyen járható ösvényen haladunk, ahol sok árnyék sajnos nincsen. Tegnap volt az év eddigi talán legmelegebb napja, és ma is jól befűtöttek – de egész hétre 30 fölötti hőmérsékletet jeleztek elő számunkra – tuti meg fogunk főni. De nemcsak árnyék nincsen, olyan hely se nagyon, ahol egy turista könnyíteni tud magán – jobbra balra, mindenütt csalán szegélyezi az utunkat. Néhol nyárfák magasodnak fölénk – ez az úton látszik, hisz vannak területek, ahol a tél nyomait fedezhetjük fel – de a nyomokból az is kiolvasható: nem igaz a mondás, hogy itt még a madár sem jár.

Messziről feltűnik a pipacsmező, amit a busz ablakából is szemléltünk, aztán feltűnik, hogy nincsenek meg a piros jelek a fán, csak egy fehér négyzet. Sokáig nem tudjuk mi lehet ez, de emlékezve arra, hogy Jóska bácsival éppen pár napja találkoztunk a buszon – ő mondta: hogy egyes szakaszokon hiányosak is lehetnek a jelek – ezen nem lepődünk meg. Jóska bácsi a Marika apukája, és ami miatt az ő véleménye fontos, ő a Magyar Természetjáró Szövetség megyei adminisztrátora. Szóval ha valaki, ő biztos tudja, hogy mi a helyzet. Mire a rég itthagyott autó mellé érünk, már mi is tudjuk – Jóska bácsi, vagy valaki más – kijött a napokban ide, hogy újra kenje a piros csíkokat. Még érezni a festék szagát a fa mellett.

Nekem nagyon tetszik, amikor egész tábla virágmezőket látok – most is elhaladunk pár lila mező mellett – amúgy elég ingerszegény ez a vidék, a virágok mellett az ad témát, hogy ez az autóroncs vajon mifélefajta gyártmány lehet? Amire beérünk Gyirmót határába, már egyre nyűgösebb vagyok. A téli túracipőmet vettem fel, talán ezért jobban dagad a hőségtől a lábam.

Nekem pedig a szokásos 1.5 km helyett már 720 méter után zsibbadtak a kisujjaim és égett a talpam. Ez, aztán hiába álltunk meg, egyre fokozódott. Végül már majdnem 4.5 km-t mentünk, amikor a Viktória lovaspanziónál leültem a fűbe és levettem a cipőmet.

Valóságos megkönnyebbülés volt. Komolyan felmerült bennünk, hogy akkor most innen haza is megyünk egyből, ehhez már csak egy buszt kellene találni. A 37-es volt az első gondolat, de kiderült, hogy ez pünkösd hétfőn olyan, mint a buszmegállóban látható újság – már nem jár. Kiderült azonban, hogy van 1-es is, a meghosszabbított bácsai vonal gyirmóti nyúlványa, ami óránként közlekedik – ahogy illik, pár perce, hogy éppen elment.

Elindulunk a település központja felé. Tudom, hogy a Vaskapu utcába kell majd bekanyarodni. Éppen a gyirmóti Holt-Rába tanösvényhez közeledünk, amikor egy autó áll meg mellettünk. Zsuzsi kolléganőm éppen hazafelé tart. Itt laknak valamelyik bokorban. Nem, nem szó szerint kell érteni, a horgásztanyákhoz tartozó stégeket hívják így. Nem utcák, terek vannak errefelé, hanem úgynevezett bokrok. Az a lakcíme annak aki itt él, hogy 2. bokor 9. stég. Nagyon baráti a közeg – szerintem csoda ez a hely, főleg ha nincs sok szúnyog. Zsuzsi visszautasíthatatlan ajánlatot tesz nekünk: éppen palacsintát készül sütni, meg amúgy is a rántott húst már félretette nekünk. Mégis visszautasítjuk. Mondom neki, most jó a lában, mennénk még, aztán egy óra múlva meglátjuk.

A gyirmóti focistákat azért nevezik „Gólyásoknak”, mert a Gyirmót FC Győr otthonául szolgáló városrészben és a környező réteken rendkívül sok gólya fészkel évtizedek óta. A becenév története és háttere egészen egyszerű természetközeli okokra vezethető vissza. Gyirmót közvetlenül a Rába és a Rábca folyók, valamint a Holt-Rába mocsaras, vizes, tájvédelmi területei mellett fekszik. Ez a környezet ideális táplálkozóhely a költöző madarak számára, így a falu villanyoszlopain és kéményein hagyományosan nagyon sok gólyacsalád neveli fel a kicsinyeit minden évben. A helyi lakosokat és a labdarúgócsapatot a környező települések szurkolói már a múlt század közepén is a „Gólyások” névvel illették a madarak tömege miatt.A klub tudatosan felkarolta ezt a régi hagyományt, és 2021-ben bemutatták a csapat hivatalos, sárga-kék mezbe öltözött plüsskabala-figuráját, akit a szurkolók szavazatai alapján Kelepnek neveztek el.

A papréti útból közben észrevétlenül Szent László utca lesz, mi pedig a művelődési háznál megpillantjuk a Szent Korona mását. Azt már csak otthon tudom meg, hogy ebből legalább 3 ilyen példány is van Győrben.

Győr-Kisbácsán, a Boglárka utca és az Új Bácsai út találkozásánál lévő körforgalom közepén áll a Szent Korona-emlékmű.Az emlékmű egy hatalmas, robusztus tardosi mészkőtömbön nyugszik, amelynek a tetején a magyar Szent Korona vasból (kovácsoltvas jellegű fémből) készült változata látható.Az emlékművet 2015. augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén avatták fel.A kövön látható felirat szerint a szobrot a helyi Gasztonyi család állíttatta a közösség számára. Mivel a körforgalom egy forgalmas bevezető úton van, az autóból nagyon jól látható, de gyalogosan is megközelíthető a mellette lévő járda felől. Ugyanez igaz a csanaki és a gyirmóti példányra is - mindegyik a főút mentén található.

A gyirmóti tűzoltóknak állítanak emléket itt a Szertár közben, ahol teljesen értetlenül állok. Ennek az az oka, hogy már rég el kellett hagynunk a Vaskapu utcát, de a piros jelet még mindig láttuk. Vajon miért nem kanyarodott be? Átvágunk a kis patak mellett és hamarosan fény derül a rejtélyre. Valószínű új nyomvonalat hoznak létre neki, ezért innen már le is törölték.

Mi azonban megyünk tovább az Alcufer Stadion mögötti szekérúton, amíg nincs info az új útvonalról, marad nekünk a régi. A lila színt közben felváltja a bordó, mikor egy nagyobb bíborhere ültetvényhez érünk, majd befordulunk az új autópálya mellé. Itt sincs piros csík – ellenben a gyirmóti kék-sárga színeket megtaláljuk. Már túl vagyunk a mai 8 km-en is – nekem meglepően jó a lábam itt a második szakaszon – amikor a híd alatt pihenünk egy kicsit.

Elérkezünk ahhoz a gyönyörű kisebb pipacsmezőhöz – amit a buszból délelőtt már láttunk – lenyűgöző ez a sok kis virág természetes környezetében így egyben.

A térkép szerint az alapcél az első buszmegálló innen – aztán ha erre nem jön ma busz megyünk tovább. Hopp, éppen jön egy! Máltai módra leintem mert nem akart megállni – de nem járunk sikerrel. Rendes volt a pilóta, hogy megállt, de azt se tudja merre van Csanak – ahová mennünk kell. Ekkor látom, hogy ez nem Koroncóról jön, hanem Csornára megy. Ettől függetlenül respekt. Pár perccel később egy autó fékez mellettünk – azt mondja a hölgy, látja, hogy bicegek, szívesen elvisz minket. Neki is megköszönjük, mondván mi turisták vagyunk, és átkelünk a 83-as úton, hogy elinduljunk a temető felé. Nagy boldogság, hogy újra a piros jelek társaságában haladunk tovább, de egyre nehezebb a járás – már keresem az út végét. Évi applikációján megnézi, hogy még 1 km-re van a főút, úgyhogy itt a cseresznyefához közeli buszmegállónál kiszállunk. Öt méter hiányzott a mai 10 km-hez. Az persze meglehetett volna, ha nem a buszmegállót, hanem a síneket jelöljük meg az új indulási helynek. No de mindegy.

Háromnegyed óra múlva már a Lufi fagyizónál nyaljuk a fagyinkat. Én megkóstoltam az ETO 110 névre hallgató fagyit, de a legjobban az After Eight ízlett. Ha már nem ebédeltünk, itt repetázunk, és másodszor is sorban állunk. Sokan járnak ide így – Győrből autókkal, Csanakról és Győrújbarátról bringával vagy gyalog. Kellemes délutáni időtöltés ez mindig – ráadásul a fagyi tényleg finom.

2026. május 25. Győr-Ménfőcsanak