014 KIRÁNDULÁS SZLOVÉNIA SZENT HEGYÉN

Miután sikeresen eljutottunk a tájékozódási futók ifjúsági Európa-bajnokságára, a versenynapok végén mindig beiktattunk egy kis kirándulást.

Így jutottunk el barátainkkal, a Varsányi családdal az Isonzó-völgy fölé magasodó szent hegyre, ahol egy egészen különleges piros útvonalon túráztunk. No de kezdjük ezt a történetet az elején. A 2026-os EYOC helyszíne Nova Gorica. A város, amelyet Komáromhoz hasonlóan a háború után kettéosztottak.

Goricát (olaszul Gorizia, szlovénul Gorica) a második világháború után, 1947. szeptember 15-én, a Párizsi békeszerződések hatálybalépésével osztották ketté. Ennek oka elsősorban politikai és etnikai volt: A háború után az új határokat úgy húzták meg, hogy figyelembe vegyék a térség olasz és szlovén lakosságának megoszlását, valamint a győztes nagyhatalmak és Josip Broz Tito vezette Jugoszlávia stratégiai érdekeit.
Maga a történelmi városközpont Olaszországnál maradt, de a külvárosok és a környező, többségében szlovén lakosságú települések Jugoszláviához kerültek. Emiatt a határ gyakorlatilag a város széléig, sőt egyes helyeken az utcák és terek közepén húzódott. Mivel Jugoszlávia elveszítette a régi Gorica jelentős részét, 1948-tól közvetlenül a határ túloldalán felépítette az új várost, Nova Gorica ("Új Gorica") néven, amely a szlovén oldal közigazgatási és gazdasági központja lett. A hidegháború idején a két várost kerítés és határőrizet választotta el. A híres Transalpina tér egyik fele Olaszországban, a másik Jugoszláviában volt, ezért ez a hely a vasfüggöny egyik jelképe lett.A helyzet később fokozatosan enyhült, főként miután 1991-ben Szlovénia függetlenné vált. Később, 2007. december 21-én, amikor Szlovénia csatlakozott a schengeni övezethez, megszűnt a rendszeres határellenőrzés, eltávolították a kerítések nagy részét, és ma már szabadon át lehet sétálni a két város között.

Érdekesség, hogy ma már Gorizia és Nova Gorica egyre inkább egy közös határon átnyúló városként működik, és 2025-ben együtt viselték az Európa Kulturális Fővárosa 2025 címet, ami jól jelképezi, hogy az egykor megosztott város ma az európai együttműködés egyik szimbóluma lett. A város jelképe ez a különleges völgyhíd. Ez a világ legnagyobb kőből épített vasúti ívhídja. A főíve 85 méter fesztávolságú, és a mai napig világrekorder a kőből épített vasúti hidak között. 1904–1906 között épült az Osztrák–Magyar Monarchia Transalpina vasútvonalának részeként. Az építése idején a világ egyik legjelentősebb hídépítési teljesítményének számított, mivel ilyen nagy fesztávú kőboltozatot korábban nem sikerült megvalósítani.

Azt is tudjuk, hogy fontos szerepet játszott az első világháborúban. Az Isonzói csaták során stratégiai jelentőségű volt. 1916-ban, az egyik visszavonulás során felrobbantották, majd később újjáépítették, ezért a ma látható híd részben az 1920-as évekből származik. A híd tényleg festői környezetben áll. A híd a smaragdzöld Soča folyó (olaszul Isonzo) fölött ível át, közvetlenül Nova Gorica és Gorizia közelében. Emiatt nemcsak vasúttörténeti emlék, hanem az egyik legtöbbet fényképezett szlovén híd is. Ma is használják vasúti forgalomra, és a környék népszerű kirándulóhely. A mellette futó közúti hídról kiváló kilátás nyílik a történelmi kőhídra és a Soča-völgyre.

A jobb oldali képen pedig látható, hogy a messzi távolban, a hegy tetején áll egy kolostor. Mi Pannonhalmának neveztük el. De amíg Pannonhalma egy ma is működő bencés monostor és az UNESCO világörökség része, addig Sveta Gora elsősorban ferencesek által gondozott Mária-kegyhely, amelynek fő szerepe a zarándoklatok és a lelki élet központjaként alakult ki. De a hasonlóság ennél mégis több, hiszen

• Mindkettő egy magaslaton álló keresztény zarándokhely. A dombtetőre épült templomok már messziről meghatározzák a tájat, és évszázadok óta vonzzák a zarándokokat.
• Mindkettőhöz Mária-tisztelet kapcsolódik. Sveta Gora elsősorban Mária-jelenéseiről és kegytemplomáról ismert, míg Pannonhalmán a bencés közösség életében szintén fontos szerepet kap a Szűz Mária tisztelete; és templomában több Mária-kultuszhoz kapcsolódó emlék található.
• Mindkettő több száz éves vallási központ. Pannonhalmát 996-ban alapították, Sveta Gora pedig a 16. század óta kiemelkedő zarándokhely. Határ menti, történelmileg soknemzetiségű térségekben találhatók. Pannonhalma a történelmi Magyar Királyság nyugati régiójához kapcsolódik, Sveta Gora pedig az olasz–szlovén határ közelében fekszik, ahol a szlovén és az olasz kultúra évszázadok óta találkozik.
• Mindegyik kiváló kilátópontok. Mindkét helyről messzire ellátni: Pannonhalmáról a Kisalföldre, Sveta Goráról pedig a Soča-völgyre, Goriziára és tiszta időben egészen az Adria irányába.

A Sveta Gora (Szent hegy) ferences kolostora Szlovénia egyik legismertebb zarándokhelye, közvetlenül Nova Gorica fölött, 681 méteres magaslaton. Évente több tízezer zarándok és turista keresi fel vallási, történelmi és természeti értékei miatt.

Eredete egy Mária-jelenéshez kapcsolódik. A hagyomány szerint 1539-ben egy pásztorlánynak, Urška Ferligojnak megjelent a Szűzanya, és arra kérte, hogy a hegytetőn templomot építsenek. Rövid időn belül kápolna, majd templom épült, amely hamar fontos zarándokhellyé vált.

Az első világháborúban az Isonzó-front egyik leghevesebb harctere a hegy környékén húzódott. A templomot és a kolostort szinte teljesen elpusztították, majd a háború után újjáépítették. A környéken ma is láthatók lövészárkok, bunkerek és egy föld alatti alagútrendszer. A háború után a bazilikát az 1920-as években újjáépítették. A belső tér kialakításakor olyan mennyezetet választottak, amely a reneszánsz és barokk kazettás mennyezetek hagyományát idézi, ugyanakkor korszerű szerkezeti megoldásokkal készült. Ez a gyönyörű kazettás mennyezet nem pusztán díszítőelem. Ritmikus tagolásukkal ünnepélyesebbé teszik a főhajót, javítják a tér arányait, és a tekintetet a szentély felé vezetik. A keresztény templomépítészetben ez a mennyezeti forma az ég rendjét és harmóniáját is szimbolizálhatja. A kazetták közül több festett vagy aranyozott díszítést kapott, amelyek Máriára, a szentekre és keresztény jelképekre utalnak, összhangban a bazilika Mária-kegyhely jellegével.

Ezt a sokféle keresztet amolyan hálaadományként valószínű zarándokok ajándékozták a kegyhelynek, hogy kifejezzék hálájukat egy gyógyulásért, veszélyből való megmenekülésért vagy más meghallgatott imáért. A kormánykerékből készült keresztnek nem ismerjük a történetét, de talán valaki túlélt egy balesetet, lehet, hogy ő ajánlott fel egy, a hivatását jelképező tárgyból készült keresztet. Talán éppen a biztonságos hazatérésért érzett hála jelképe lehet.

Hanem aztán Évi szemfülesen ezúttal is lecsapott egy piros jelre. Miután hazatértünk akkor tudtuk meg, hogy mi is ez.

A szlovéniai Sveta Gora (Szent-hegy) környékén a túraútvonalakat a hagyományos szlovén Knafelc-jelzéssel (egy fehér kör, vastag piros szegéllyel) jelölik. Ez nem egy konkrét elnevezésű út, hanem a hivatalos szlovén turistaút-jelölési rendszer. A hegyre vezető legismertebb piros-fehér jelzésű útvonal az egykori Isonzó-front zákopanjai (lövészárkok) maradványai között halad felfelé. A jelzést Alojz Knafelc (1859–1937) szlovén térképész és hegymászó tervezte. Hivatalosan 1922-ben vezették be a szlovén hegyekben az utak egységesítésére.Kinézete: Szabály szerint a külső átmérője 8–10 centiméter, ahol a belső fehér pont sugara pontosan a fele a külső körének. Egyszerű, feltűnő és messziről is kiválóan látható fa törzsére vagy sziklákra festve. Nemzeti szimbólum is, hiszen ma már Szlovéniában törvény védi. A helyi túrakultúra és az Alpok szlovén részének egyik legfontosabb jelképe.

Miután mára még terveztünk programot, úgy döntöttünk egy rövid szakaszt bejárunk, pláne mert 15 perces gyalogútra írt egy szobrot. És valóban így történt. a A kolostortól úgy kb. 400–500 méterre, az erdei ösvényen el is jutottunk a szoborhoz. A szobor a ferences rend alapítóját, Assisi Szent Ferencet ábrázolja.

Az út még megy tovább, mi azonban visszafordulunk, és azon értetlenkedünk, hogy melyik nagy elmének jutott eszébe, hogy a látképbe belehelyezzen egy antennát? A szent ugyanis éppen a templom felé fordul.

Utunk végén egy kisebb emelkedőt legyőzve visszatérünk a kolostorhoz, miközben Gabi segítségével beazonosítjuk a rókalepkét és a Vanessza lepkét is. Mindkettőnek alapszíne narancssárga vagy vörösesbarna.

1713-ban az ír író, Jonathan Swift megírta a Cadenus and Vanessa című költeményét. A Vanessa nevet ő alkotta meg szerelme, Esther Vanhomrigh számára: a vezetéknevének elejét (Van-) és keresztnevének becenevét (Essa/Hessy) kombinálta. 1807-ben a dán rovartudós, Johan Christian Fabricius ezt a nevet adta egy feltűnő, színes nappali lepkékből álló nemzetségnek. A kutatók szerint valószínűleg Swift irodalmi alakja ihlette, bár Fabricius nem írta le egyértelműen, miért ezt a nevet választotta.

Győr, július 2.